Nyári ügyelet
Nyári ügyelet

Ballagás 2021
Ballagás 2021
A ballagó nyolcadik osztály:

A végzős osztályt a tarisznyák átadásakor Somogyiné Csécsi Éva tanárnő búcsúztatta az iskola tanárai nevében. Az elhangzott beszédet itt adjuk közre:
Kedves Nyolcadikosok!
Nekem jutott az a megtiszteltetés, hogy kollégáim és a magam nevében elköszönjek tőletek.
Az emlékezet csodálatos képességünk, a jó dolgokat többnyire megőrzi, sokszor még ki is színezi, a rossz dolgokat legtöbb esetben elejti. S mivel az emberi lélek feneketlenül gazdag és eleven, ezért előfordul az is, hogy a szép dolgok varázsukat vesztik, a rosszként elejtettek pedig – akár a legendák Főnix madara – győzedelmesen megújulva, megtisztulva feltámadnak.
Kérlek benneteket, emlékezzetek így is, úgy is!
Emlékezzetek ránk, ha majd az új iskolátokban az itt megszerzett tudásra és készségekre alapozva megfeleltek az elvárásoknak: ha lesz még erőtök az utolsó kör lefutásához, ha nem okoz gondot egy-egy magyar népdal felidézése, ha majd a matektanár legnagyobb ámulatára csukott szemmel lerajzoljátok a legfontosabb függvényeket, ha könyv nélkül szavaljátok kedvenc verseiteket és közben még mondatelemzést is végeztek, ha kapásból soroljátok a kénsav fizikai és kémiai tulajdonságait, vagy a II. világháború helyszíneit, eseményeit az összes évszámmal együtt.
Kedves Végzősök! Sose feledjétek: az iskolában megszerzett tudás, készség, előhívott képesség – és ezt minden kollégám így gondolja – alapvetően azt van hivatva szolgálni, hogy személyiségeteket kibontakoztathassátok szeretteitek, mindenek előtt szüleitek, testvéreitek, nagyszüleitek, majdani családotok, tágabb életközösségeitek és nem utolsó sorban hazánk, Magyarország javára. Aranyszabály: amit adtok, azt fogjátok ti is kapni.
Egy kolumbiai Nobel-díjas író, Gabriel García Marquez azt vallja, hogy egy ember életében kilenc éves korig minden lényeges esemény lejátszódik, az azt követő évek már puszta ismétlések csupán. Hát ismételjetek! Ha erre jártok, ne restelljetek betérni az Irinyibe, hogy elmondjátok, mi történt veletek, hogy alakult sorsotok. Ha az utcán találkozunk, szeretnénk, ha szívélyesen köszönthetnénk egymást, szemetekbe nézve kereshetnénk a régi tanítvány vonásait, és pár szót váltva örülhetnénk a találkozásnak. Higgyétek el, lélekben erősíteni fogjuk egymást!
Úgy menjetek el, hogy tudjátok, mi kivétel nélkül büszkék vagyunk rátok, ahogy egy anya büszke a gyermekeire. Senki sem tökéletes (ti sem, mi sem), de visszavonhatatlanul létrejött a mögöttünk hagyott években egy olyan lelki kapcsolat, amit érdemes ápolni. Mi biztosan kíváncsiak vagyunk minden örömötökre, bánatotokra, legyen rá gondotok, hogy osszátok meg velünk. Ne feledjétek, a Ti sikereitek, bánataitok a mi sikerünk és bánatunk is, ha megosztjátok több lesz az öröm és könnyebb a bánat.
Ne feledkezzetek meg egymásról sem. Tegyétek félre – ha voltak ilyenek – a múltbeli sérelmeket, és társakként, jóbarátokként váljatok el. Tartsátok egymással a kapcsolatot, tudjatok egymás legfontosabb életeseményeiről, mert az első emberi kapcsolatok, barátságok, szerelmek életetek végéig elkísérnek.
Kollégáim és a magam nevében kívánok nektek jó egészséget, lelki békét, derűt, s álmaitokhoz sok sikert!
Isten legyen veletek!

Művészeti beiratkozás jelentkezési lap
Kedves Szülők! Kedves Növendékek!
A 2021/22-es tanévre történő művészeti iskolai beiratkozás rendje az alábbiak szerint alakul:
A hét folyamán küldtünk/küldünk haza a tanulókkal jelentkezési lapot, melyet kérünk szépen kitöltve, aláírva visszaküldeni június 15-ig.
A jelentkezési lap az iskola honlapjáról letölthető, valamint a Művelődési Ház portájáról is elvihető.
Szeretettel várjuk az új tanulók jelentkezését is a képzőművészeti, illetve zeneművészeti ág tanszakaira (furulya, fuvola, zongora, trombita, kürt, tuba, harsona, szintetizátor, cselló, zenei előképző, magánének)
A következő tanévtől néptánc tanszak indítását is tervezzük, szervezzük a művészeti iskolában.
Pót-beiratkozásra szeptember első hetében lesz lehetőség.
Üdvözlettel
Baráth Valéria
ig.h.
Év végi vizsgák
Év végi vizsgák a művészeti iskolában
Vissza az iskolába
Tisztelt Szülők! Kedves Gyerekek!
Családban történő megbetegedés, vagy arra utaló tünetek esetén kérem a gyermeket tartsák otthon.
Tankerület hirdetmény
Általános iskolai beíratás
A Veszprémi Tankerületi Központ hirdetménye az általános iskolákba történő beíratásról:
Körzethatárok linkje:
https://kir.hu/KIR2_KORZET_3H/Pub/index
Segédlet az online beiratkozáshoz:
https://tudasbazis.ekreta.hu/pages/viewpage.action?pageId=17761106
Beiratkozás felülete:
Gyermekfelügyelet
Kedves Szülők!
Iskolánk a módosításnak megfelelően felügyelet szervez a gyerekek számára március 31. szerdáig. Utána tavaszi szünet.
Felügyeletet munkanapokon 7.00-tól 16 óráig tartunk.
A felügyeleti igényeket az alábbi nyomtatvány kitöltésével és az irinyi@fuzfosuli.hu email címre történő elküldésével lehet jelezni.
Természetesen személyesen is be lehet hozni, vagy itt kitölteni.
Amennyiben lehet, kérem, a gyerek hozza magával digitális eszközét az online oktatásba való bekapcsolódás miatt.
Amennyiben a felügyelet alatt ebédet kér, hívja Kovács Piroskát a 06 20 221 1943-as telefonszámon vagy írjon a kovacs.piroska@balatonfuzfo.hu email címre.
Az ügyelet alatt kizárólag EBÉD kérhető!
Egészséget és türelmet kívánok!
Dudás Zsolt
Beutatkozó szórólap
Az egyházak tájékoztatója a hitoktatásról a 2021-22. tanévre
Az egyházak tájékoztatója a hitoktatásról a 2021-22. tanévre
Katolikus egyház
Tájékoztató a római katolikus hitoktatásól
Református egyház
Tájékoztató a református hitoktatásól
Hit gyülekezete
AMI térítési díj befizetés
Tisztelt Szülők!
Március 1-én hétfőn készülnek el a művészeti térítési díj utalásához szükséges előírások és számlák, melyeket az AMI kréta (gondviselői) e-ügyintézés, befizetendők fülre kattintva lehet majd látni március 2-tól.
Kérem, haladéktalanul jelezzék, ha bármely oknál fogva nem tudnak belépni a művészetis KRÉTA gondviselői oldalára, mivel a díjfizetéshez szükséges adatok itt találhatók.
A díjakat banki átutalással kell rendezni a megadott határidőig, március 9-ig.
Az átutaláshoz szükséges adatok ( a Veszprémi Tankerületi Központ számlaszáma, a térítési díj összege, az átutalás KRÉTA azonosítója) egyszerűen másolhatók a következőképpen:
az e-ügyintézés, befizetendők menüpontban a tanuló adatait tartalmazó sorban ki kell pipálni a tanuló neve melletti jelölőnégyzetet
a kék mezőben látható „kiválasztott tételek befizetése” gombra kell kattintani
a fizetési módoknál a banki átutalást kell választani ahol megjelennek az átutaláshoz szükséges adatok
a sorok végén lévő ikonokra kattintva másolhatók az adatok
erről a felületről utalás nem indítható, csupán az utaláshoz szükséges adatok másolását lehet itt egyszerűen elvégezni.
Az átutalást a saját internetbankon keresztül, vagy személyesen a bankfiókban lehet megtenni.
Átutaláskor a közlemény rovatba kérjük az Elõírások Kréta azonosítóját írni: KRTE*********(a KRTE betűk után 10 db szám, minden tanulónál más)
a „Vissza az előírás listához” gombbal jutunk vissza a kezdő felületre.
A számla/bizonylat is tartalmazza az utaláshoz szükséges adatokat. A számla a következőképpen tölthető le pdf formátumban :
az e-ügyintézés, befizetendők menüpontban a tanuló adatait tartalmazó sorban nem kell kipipálni a jelölőnégyzetet, csak a sorra kell kattintani
ekkor megjelennek az Előírás adatok
a felső sorban a Bizonylatok feliratot kell kattintással kiválasztani
a Bizonylat letöltése gombra kattintva letöltődik a számla pdf formátumban
Kérjük, tartsák be az előíráson/számlán látható fizetési határidőt! Késedelem esetén késedelmi kamatot számolnak fel.
Az átutalás határideje március 9. (kedd)
A térítési díj mentességben részesülő tanulók (SNI, hátrányos helyzetű tanulók), illetve akik egész évre befizették a díjat, nem kapnak számlát az említett KRÉTA felületen.
Átutaláshoz szükséges adatok, számla letöltése
Bármilyen felmerülő kérdés, probléma esetén kereshetnek az alábbi elérhetőségeken:
Email: barath.vali@fuzfosuli.hu
Tel.:88/586-090
Üdvözlettel:
Baráth Valéria
ig.h



























