Névadónk: Irinyi János
1817. május 17-én született a Bihar megyei Albison. Apja uradalmi tiszttartó volt Mandel báró nagylétai birtokán.
Elemi iskoláit Nagylétán végezte 1823-1827 között, majd Nagyváradra került, ahol 1834-ben fejezte be középiskolai tanulmányait. 1834 szeptemberétől a debreceni kollégium diákja, ahol jogot tanult. Jogi diplomáját 1836-ban szerezte meg.
Mivel igazából a természettudományok vonzották, így beiratkozott a bécsi Politechnikumba, ahol Meissner Pál professzortól kémiát hallgatott. A bécsi évek jelentették Irinyi számára az igazi kiteljesedést. Itt érték a kor haladó szellemi áramlatai, itt tanulta azt, ami igazán érdekelte, sőt itt született találmánya is, a zajtalanul gyulladó gyufa.
1837 decemberében – továbbtanulás céljából – Berlinbe utazott, ahol beállt gyakornoknak az ottani ágyú-és robbanóanyaggyárba. Innen ismét továbbutazott a Magdeburg, Köln, Düsseldorf, Frankfurt am Main, Stuttgart útvonalon. Hohenheimben beiratkozott az ottani mezőgazdasági akadémiára, amelyet el is végzett. A következő évben a München, Salzburg, Bécs útvonalon visszaérkezve fejezte be tanulmányútját, amelyen két diplomát és igen sok tapasztalatot szerzett.1839 őszén korának mint legképzettebb vegyésze tért vissza Magyarországra.
Pesten telepedett le. Itt hozzáfogott a gyufagyártáshoz, s 1839 decemberében elkezdte az új, általa feltalált robbanásmentes gyújtók gyártását. Sikere azonban nem sokáig tartott, hiszen az osztrák gyárosok mindent elkövettek a veszélyes versenytárs kikapcsolására. Végül 1844 tavaszán végleg felhagyott a gyufagyártással, s hazaköltözött szüleihez Nagylétára.Közben sokat tett a magyar ipar fejlődéséért. Tagja lett az Iparegyesületnek, s Kossuthtal együtt szervezte meg a magyar ipar első seregszemléjét : „ Az Első Magyar Iparmű kiállítást ” . Valószínűleg az ő javaslatára vették be az országgyűléshez intézett iparfejlesztési javaslatba a szabadalmi törvény megalkotásának szükségességét. Fontos szerepe volt a Természettudományi Társulat megalakulásában is.Irinyi a hazatérése után az Ipartestület részére tagokat szervezett Létán, Vértesen. A környéken hasznos ásványi eredetű természeti kincsek után próbált kutatni.1846 őszén külföldre ment, bejárta a Rajna-vidéket és Franciaország keleti részét, ahol a szőlőkultúrát tanulmányozta.1847 tavaszán hazatért, s megírta a Vegytan elemei című könyvét. 1848-as tevékenységéről keveset tudunk. Valószínűleg az ő javaslatait használta fel József testvére a márciusi 12 pont megfogalmazásakor. 1849-ben Kossuth személyes megkeresésére elkezdte a nagyváradi salétromsavgyár létrehozását. Kis idő elteltével megindította a hadianyaggyártást. E téren igen nagy tekintélyt vívott ki magának.
A szabadságharc leverése után testvérével együtt elfogták, s az Újépületben raboskodott. Tárgyalásuk után sok évi börtönbüntetést kaptak, amelyet néhány hónap elteltével egy amnesztia-rendelet alapján elengednek. Ezután visszament Nagylétára, ahol saját birtokuk ügyeivel kezdett el foglalkozni, felhasználva mindazt a tudást, amelyet mezőgazdasági tanulmányai során megszerzett / pl. fahamu alkalmazása, vetőgép szerkesztése, dohánytermesztés stb. /. 1866-ban feleségül vette özv. Dobay Ádámnét, s két gyermekük született. Időközben birtoka tönkrement, amelyet kénytelen volt eladni, s így állást kellett vállalnia / pl. árvafőszolgabíró, számvevő, ellenőr lett/.1888-ban meghalt a felesége. Az ő halála után még néhány évet dolgozott, majd nyugdíjaztatását kérte, s 1895. december 17-én bekövetkezett haláláig teljes visszavonultságban élt vértesi tanyáján.
A „zajnélkül gyulladó gyufa”
Irinyi János barátai kérésére 1863-ban megírta a Vasárnapi újság 59. számában találmánya megszületésének körülményeit.
……”Mikor a bécsi Polytechnikum kémiai tanára Meissner élt, én az ő; ő az én kedvencem volt. Többek között az ólom hyperoxcidjáról tartott felolvasást s a barna port kénvirággal dörzsölgette üvegmozsárban; igérvén a figyelmes hallgatóságnak, hogy a kén meg fog gyulladni. Mikor ez nem történt, nekem hamar eszembe jutott, hogyha kén helyett foszfort vett volna, ez már régen égne. Ebből áll a találmány.
Egyik társamnak, kinek apja Fünfhausban gyáros, s az István téren boltos volt, mondám: hozzon nekem ólompapírt (minium), választóvizet s egy huszast adtam neki a „Fekete kutyánál”, mert mondám zündhölzlit akarok csinálni. A foszfort forró vízben granuláltam, kihülés után a megmért barna porral és hogy a fára ragadjon, arab mézgával összekevertem, a tíz szál olyan zündhölzliről. a minőt akkor üvegbe szoktak mártani, lefaragván az üvegben meggyulló ( Bertholet párisi tanár által föltalált keveréket, ennek helyére a magam keverékét kentem s a fácskákat az ablak párkányára tettem száradni.
És ezután hazajővén az Elset-külvárosi Bacci kávéházból, hova magyar lapokat járattunk, megpróbáltam zündhölzlijeimet. Vacsoránál ( mely rendesen a holdvilágnál volt) megmutattam társamnak, a debreceni V.L.-nek. Másnap előadás előtt megmutattam Meissner tanárnak is s a még mellette lévő négy fiatalnak; készítési módját is elbeszéltem elejétől végig. Egy F. nevű fiatalember azt a tanácsot adta; vegyek magamnak rá privilégiumot.
Másnap délután ugyancsak a Műegyetemen P.F. mechanikusnak mutattam a zajtalan gyufát, Megmutattam-e már másnak. is s kinek? – kérdé. Sajnálta, miért nem mutattam neki először. Ennek aztán én mondtám, hogy még nem késő, tán még senki sem folyamódott, ha akarja, vehet rá privilégiumot. P.F. elment, s visszajött. Magához hív, hogy rám valaki vár. Elindulván, mondá, hogy Rómer István Bécsben lakó magyar kereskedő vár, kinek sok pénze van, meg akarja venni találmányomat, ha semmit sem ér is, csak hogy más valaki e cím alatt gyufát ne készíthessen. – Kérhetek tőle akármit.
Én azt mondtam: adjon három garast, mert nekem ennyibe került a foszfor. ( A többit társam piller, ingyen adta.) P,F,-nél már ott volt Rómer s elhozott magával minden. szükségest. P.F: a polytechnikumból kért egy kis ólomhyperoxidot. Itt aztán próbát csináltak. – Én néztem, mert már Rómer tudta P.F.-től, miképp kell eljárni, csak előttem akarta megpróbálni, igaz-e, amit P.F. mondott.
A következő nap délutánra a boltba ígérkeztem s itt Rómer már papiros-tokokban rakta: elém az én barna keverékemet, fára, viaszra; taplóra (kénnel és anélkül) kenve. S a mellékszobában azt nyilvánítván, hogy tökéletesen meg van elégedve, mondá, hogy holnap privilégiumért folyamodik. Kérdé: mit kívánok tőle? Én e kérdésre azt válaszoltam: miért? hisz ő engem nem is látott, mikor már tudta, hogy kell készíteni és semmi szüksége sem volt rám. Ő azzal vetett végét a dolognak, hogyha valamely szegény családtalan ember meghal, vénasszonyokat fogadnak, hogy a temetésen sírjanak, pedig a halott ennek semmi hasznát nem veszi; ő pedig az én találmányomnak hasznát veszi, ingyen nem fogadhatja el, stb. Ajánlatát kénytelen voltam elfogadni, hogy hazajöhessek.
Midőn az időben Teleki Sándor gróffal Bécs utcáin sétáltam, a wiedeni híd mellett már árulták a gyerkőcök a gyufát. Társam arra az észrevételre fakadt; hogy ezek a klienseim, Arra kértem: hagyjon már békét ezzel a gyufával; mert ha én a kémia teoriájának nem tudnám egyéb hasznát venni e haszontalanságnál, még ma kitekerném a nyakamat. Ez meglehet, nagy szó volt, de annyi áll, hogy mindig untam, ha még azon túl is említette valaki a gyufát. – Így elvonulva parányi tanyácskámban, a kémiai ismereteknek veszem annyi hasznát, amennyit lehet és telik: – Mert hiába ha eső nem esik, mikor kell, nem bírom megöntöz¬ni a száz szekérrel hamuzott szántóföldet s kaszálót.”
Irinyi zaj nélkül gyulladó gyufája alkalmas volt a tömeggyártásra, amely jelentősen hozzájárult a gyufaipar fellendüléséhez.
Találmánya mellett tudományos tevékenysége a kémiára és a mezőgazdaságtanra terjedt ki. Egyik első terjesztője volt Magyarországon a korszerű kémiának. Első munkája, „Über die Theorie der Chemie” (Berlin, 1838) a kémia elméleti kérdéseivel foglalkozik. Tankönyvét, „A vegytan elemei”-t háromkötetesre tervezte, de csak egy kötete jelent meg Nagyváradon 1847-ben. Irinyi volt az első tudós, aki a gipszet talajjavításra ajánlotta.
Lenkefi Éva, Liszákné Bocskay Zsuzsa
