


A „Magyar Falu Program Falusi Civil Alap keretében civil közösségi tevékenységek és feltételeinek című pályázati kiírásra, FCA-KP-1-2020/3-001285 azonosítószámon, Elektronikai eszközök támogatása” a minőségibb tanulásért címmel benyújtott pályázatunk megfelelt a pályázati kiírásban meghatározott tartalmi értékelési szempontoknak,
ezért az iskolánk alapítványa 2 000 000 Ft, azaz kettőmillió forint támogatást nyert.
A pályázatból informatikai eszközbeszerzés valósult meg. A diákok a digitális oktatás során már birtokba vehették az IKT eszközöket. A tabletek mellé a beszállító cég korszerű szoftvereket is biztosított. A támogatásból megvalósult eszközbeszerzés a település általános iskoláját segíti, melyen keresztül közvetetten, mint egy 200 diák tudja kihasználni az eszközök által biztosított lehetőségeket.
Annak érdekében, hogy a tanulóink digitális kompetenciája tovább fejlődjön, egy okos tanterem kialakítása van tervben. A pályázatban beszerzett eszközök ennek a teremnek az infrastruktúráját fogják színesíteni, így az eszközök hosszú távú fejlesztő hatása biztosított.