Mottónk:

„Olyan sportélményekhez kell hozzásegíteni a gyermekeket,
melyek egész életükre szóló elkötelezettséget eredményeznek a fizikai aktivitás iránt”

Európai Sport Charta

Sportiskolai osztályainkról

 

A 2007/08-as tanévtől az első A és az ötödik A osztályban közoktatási típusú sportiskolai kerettanterv bevezetésével indítottuk az osztályainkat. Intézményünk több egyesülettel, országos sportági szakszövetségekkel kötött együttműködési megállapodást, melynek célja az utánpótlás-nevelés biztosítása, a testnevelés tantárgy emelt szintű oktatása.
A helyi tantervünk alapján választható sportágak: Labdarúgás, úszás, kosárlabda és vízilabda.
A program megvalósulása alsó tagozaton heti két úszásórával és három testnevelésórával, felső tagozaton pedig heti két sportági foglalkozással és három testnevelésórával valósul meg.
Alapvető cél: a diákok klasszikus értelemben vett sportemberré, sportoló emberré válása. A sportági ismeretek közvetítésén keresztül a gyermek alkati, pszichikai tulajdonságainak leginkább megfelelő sportág kiválasztása, a mozgás, játék, verseny és a sportolási igény kielégítése.




Pályázatunk azonosítója:
EFOP-4.1.2-17-2017-00097

Naptár

Kérjük, támogassa iskolánkat!

Kérjük, támogassa iskolánkat adójának 1%-ával az Irinyi János Általános és Alapfokú Művészeti Iskoláért Alapítványon keresztül!

Adószáma:
18915631-1-19

Köszönjük!

Cím

8184 Balatonfűzfő, Irinyi u. 2.

Telefon

 88/586-090, Fax: 88/586-191

Email

info@fuzfosuli.hu

Kövess minket!

Támogatóink

Bachl Hőszigetelőanyag – gyártó Kft.
NikeTrans Targonca
Fűzfő- Terv Építész Iroda
Fejes Károly
Szabó – Gróf Nikoletta (AGAPE-2000)
Ravatherm Hungary Kft.
Hymato Kft.
Serpa Kalandpark
Balatoni Bob
Szanyi Szilvia
Művelődési Központ
Nike Étterem
Kovács Tamás
Marton Péter

Köszönjük a támogatást!

Partnereink

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support